Műemlék épület homlokzatfelújítása kültéri polisztirol stukkóval

 

műemlék épület homlokzata stukkóval felújítás előtt és felújítás után

 

Az 1890-es években épült egykori fiúiskola a település első oktatási intézménye volt. Az épület hol egyházi, hol önkormányzati tulajdonban állt. Valaha pompás, tekintélyes épület volt káprázatos stukkó-homlokzattal, mely méltán tartozott a város látványosságai közé. Az idő múltával a szükséges karbantartások és felújítások sorra elmaradtak. Az iskolaépület állapota ebből fakadóan folyamatosan romlott- nem csak esztétikai szempontból, de funkcionálisan is. 2014-ben végül megkezdődött a teljeskörű energetikai felújítás, melynek szerves része volt a homlokzat stílushű restaurálása is kültéri stukkóval. Egy kihívásokkal teli projekt vette kezdetét.

MIÉRT NAGY KIHÍVÁS EGY MŰEMLÉKFELÚJÍTÁS POLISZTIROL HOMLOKZATSTUKKÓVAL?

Egy műemlék vagy helyi védett épület homlokzatának felújítása mind a tervező, mind a kivitelező számára nagy kihívás. A műemlék vagy helyi védelem alá vont épületek felújítását ugyanis szigorú előírások szabályozzák. Nem mindegy például, hogy a homlokzatfelújításhoz milyen anyagokat használnak, vagy éppen milyen mintájú és formájú homlokzatdíszeket építenek be.

Egy műemlék vagy műemlék jellegű épületen az építés óta bizonyára számos szakszerű vagy éppen kevésbé szakszerű szerkezeti-technikai beavatkozás történt, melyekről az aktuális felújítást végző kivitelezőnek sokszor nincs pontos információja. Műemlékfelújításhoz tehát a kivitelező cégnek nagy rutinra és rugalmasságra van szüksége. Természetesen a felújításhoz használt építészeti anyagoknak szintén fontos szerepe van, hiszen a cél a műemlék épület felújítása és homlokzatának korhű díszítése a környezeti hatásoknak ellenálló homlokzati díszekkel.

MŰEMLÉK JELLEGŰ ÉPÜLET HOMLOKZATÁNAK FELÚJÍTÁSA KÜLTÉRI STUKKÓVAL

Az iskola homlokzatdíszítéséhez a kivitelező az alábbi kritériumoknak megfelelő díszítőelemeket keresett:

  • az érvényes műemlékvédelmi előírásoknak megfeleljenek

  • pozitívan járuljanak hozzá az épület hőszigetéléshez

  • egyedi tervezésűek legyenek

  • tegyék lehetővé az épület kor,- és stílushű homlokzatdíszítését

  • időtállóak legyenek

  • gyorsan beépíthetőek legyenek

A polisztirol kültéri stukkó az összes fenti elvárásnak megfelelt, így megkezdődött a műemlék épület homlokzatstukkóinak tervezése. Az önkormányzat archívumából több régi képet is kaptunk az iskolaépületről. A cél a műemlék jellegű épület homlokzatának díszítése volt modern, mai elvárásoknak megfelelő stukkóval, mégis korhű stílusban.

 

az iskolaépület a múlt században

 

z iskolaépület a múlt század közepén

 

az iskolaépület homlokzata az 1950-es években

 

MŰEMLÉK JELLEGŰ ÉPÜLET HOMLOKZATDÍSZÍTÉSE POLISZTIROL STUKKÓVAL

A 19. századi épületekre jellemző volt a hangsúlyos, különböző formákat és stukkómintákat kombináló homlokzatdíszítés. Ahogyan az 1960-as években készült fotón is jól látszik, az iskola homlokzata is gazdagon díszített volt. A homlokzat függőleges tagolásához használt dísztéglák legalább annyira meghatározóak az összképben, mint a bámulatos ablakkeretezések látványos timpanonokkal.

Az épület vízszintes irányú optikai tagolásához a kivitelező polisztirol stukkó szériatermékeink közül választott osztópárkány profilokat. A nagy méretű, robosztus ereszpárkányt egyedi tervezés alapján gyártottuk. A polisztirolból készült kültéri díszléceket üzemünkben gépesített technológiával kérgesítettük, így a stukkóprofilok ellenállóak a mechanikai sérülésekkel szemben. A kéregbevonatnak köszönhetően a beépítés során már alapozásra sincs szükség. A kültéri díszléceket csak egy vízbázisú festékkel kellett a kívánt színre festeni.

 

kültéri polisztirol díszlécek gyártás után a stukkógyártó-üzemben

 

egyedi gyártású kültéri díszlécek műemlék épület felújításához a stukkógyártó-üzemben

 

A szériatermékeink között megtalálható kérgesített dísztéglák stukkómintája megfelelt a kivitelező elképzeléseinek, csupán a homlokzatdísz méretein kellett módosítanunk. Fontos volt ugyanis, hogy a műemlék jellegű épület új homlokzatdíszítése az arányok tekintetében is a lehető leginkább hasonlítson az eredeti stukkóhomlokzatra. Akkoriban jellemző volt az épületdíszítésre a nagyobb méretű kváderkövek használata, így ennek megfelelően növeltük az általunk gyártott dísztéglák méretét is.

Kétségkívül a homlokzatdíszítés legmeghatározóbb elemei voltak az iskolaépületen az ablakdíszek. Ahogy az eredeti fotókon is látszik az ablakdíszítést íves és szögletes formák váltakozása határozza meg. Az íves ablakok díszítéhez a kivitelező szériatermékeink közül választott előre beirdalt, a helyszínen a kívánt ívre hajlítható polisztirol díszléceket. Az íves, egyenes és csúcsos timpanonokat, az ablakok felső részének díszítéséhez egyedi tervezésű termékekként gyártottuk. A három különböző formájú ablakdísz stukkómintája azonos, csupán alakjuk különböző. Stukkógyártó üzemünkben részletes tervezés és a kivetelezővel való többszöri egyeztetés után készítettük el a méretregyártott, komplett ablakstukkó elemeket. A készre gyártott ablakstukkó elemek óriási előnye volt, hogy a helyszínen a kültéri homlokzatdíszeket csupán csak fel kellett ragasztani majd a kívánt színre festeni egy vízbázisú festékkel. Az előregyártott kültéri homlokzatdíszek rengeteg időt spóroltak meg a beépítés során.

Szintén késztermékként adtuk át az egyedi gyártású, óriás méretű, háromszög alakú timpanont is. A kivitelezőtől kapott pontos méreteknek és a precíz gyártásnak köszönhetően az extra nagy méretű kültéri stukkó tökéletesen illeszkedett a homlokzatra.

 

egyedi gyártású, óriás méretű kültéri stukkó műemlék épület homlokzatdíszítéséhez

 

ÉPÜLETDÍSZÍTÉS GIPSZ STUKKÓVAL ÉS POLISZTIROL HOMLOKZATDÍSZEKKEL

Kiváló példa ez a projekt a különböző stukkógyártók közötti sikeres együttműködésre. A kivitelező a homlokzatdíszek nagy részét szerette volna – többek között kiváló hőszigetelő tulajdonsága miatt- polisztirolból gyártatni. A műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően azonban az eredeti gipsz stukkókat pótolni kellett. Az aprólékos díszítésű, levél- illetve virágmintás konzolokat, valamint a mini stukkó szobrokat gipszből készítette egy épületszobrász. A kivitelező a pontos méreteket velünk és az épületszobrásszal is egyeztette. A felújítást végző és a stukkókat beépítő szakemberek az előregyártott homlokzatdíszeket az alapos tervezésnek és pontos gyártásnak köszönhetően gyorsan és problémamentesen tudták felragasztani. Nagy öröm számunkra látni, ahogy a különböző stukkógyártók termékei együttesen adják meg az iskolaépület homlokzatának a modern, mégis stílushű megjelenést.

 

ÉPÜLETDÍSZÍTÉS GIPSZ STUKKÓVAL ÉS POLISZTIROL HOMLOKZATDÍSZEKKEL

 

bámulatos homlokzat kültéri polisztirol stukkóval a felújított műemlék épületen

 

MŰEMLÉK JELLEGŰ ÉPÜLET MODERNIZÁLÁSA ÉS HOMLOKZATDÍSZÍTÉSE ÜTÉSÁLLÓ KÉGERBEVONATTAL ELLÁTOTT POLISZTIROL KÜLTÉRI STUKKÓVAL

A kunszentmiklósi iskola homlokzatának díszítéséhez a kültéri stukkók és ablakdíszek gyártása rendkívül alapos tervezést és precíz kivitelezést követeltek meg. A számos különböző méretű és formájú homlokzatdísz és kültéri díszléc az előre egyeztetett határidőre elkészült. A régi iskolaépület újra a város látványosságai közé tartozik, a kivitelező és a beruházó rendkívül elégedett a homlokzatfelújítás eredményével. Minket pedig örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy stukkógyártóként hozzájárulhattunk ahhoz, hogy ez a műemlék jellegű épület újra megérdemelt pompájában tündököljön.

 

A nagyításhoz kattintson a képekre!

 

A weboldalunk, szolgáltatásaink, továbbá a felhasználói élmények javítása érdekében úgynevezett sütiket (cookie-kat) használ.
A "Rendben" gomb lenyomásával engedélyezi őket, hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket